Bemutatkozáskor az ember közöl néhány tényanyagot, kényszeredetten elmosolyodik,majd úgy érzi: semmit nem mondott el arról, aki valójában önmaga. A céljainkat, a vágyainkat is korlátozottan közöljük: egy utazás élménye, egy klasszikus ház rendezettségének esztétikája- avagy az ebben való gyönyörködés-, egy család akkori vagy jövőbe látó gondolata és minden olyan, amely alapvetően majdnem minden ember felületi képzeletében megjelenik. Ezt mondjuk ki. Félünk a kihasználtságtól és attól, hogy túlzott nyitottságunk és felvállalásunk elriasztja a közönséget a színpadról. De milyen közönséget szeretnénk magunknak? Színészként miért csak a nézők igényeivel törődünk? Miért nem keressük meg a saját színházunkat és nyitjuk ki szemünket arra ami egyértelmű: minden ember problémája közelít egy másik ember problémájához.

Van egy karakterünk

Van egy tapasztalati síkunk

Van egy maszk, amit társadalomban légiesen magunkra illesztünk (ebben benne foglaltatnak a sztereotípiák, amelyeket többnyire előszeretettel használunk)

És van egy oldalunk, amelyet vagy azért nem mutatunk, hogy titokzatosabbnak tűnjünk... vagy mert félünk

Azért hoztam létre ezt a blogot, mert szándékomban áll megtalálni mitől fél az ember. A minap találkoztam egy fiatalemberrel, aki a következő mondattal rombolta le eddig felépített jó érzésemet minden nemű ember iránt: 

"Minden nő egyforma." Az elhangzottak után egy másik nő társammal döbbenten néztünk a szószólóra, aki nem kifejezetten akarta észrevenni milyen óriási és áthidaló különbség van köztünk. Nem akartam védeni a nőket, habár magam is az vagyok. De annyit megjegyeztem, hogy férfi és nő között talán több hasonlóság van,és, hogy a férfiak sem voltak soha egy percig sem egyformák. Fiatalságom ellenére nem félek elmondani ki vagyok. Mert van akit nem is foglalkoztat egy másik élet (van elég magának is), és van aki érdeklődéssel fordul mások tapasztalatai felé így remélhetőleg nem él elkeseredett gyanúval személyemet illetőleg.

Jómagam-közeledve 20. életévemhez-egyetemistaként, filozófia szakirányon mímelem, hogy komolyan véve minden tárgyamat: tanulok. Egy pár éve még színházba képzeltem magamat, s ennek előzményeként 5 évig dráma tagozaton és színész képzésen álmodoztam, ahelyett, hogy felismertem volna: a színész mesterség nem olyan szép és könnyed, mint azt a nézők látják.A jó hangulat, a tiszta indítékok és valós tehetségek napról napra eltorzultak; nyomasztóvá vált számomra ebben a közegben mozogni és talán túl sokat terveztem, gondolkodtam és éreztem ahhoz, hogy elgyengüljek és ne tudjak többé báb lenni. Nem volt bennem egy percnyi rossz érzés sem, mert ez az éles bizonyíték arra, mennyire sokfélék vagyunk. Így kerültem a gondolkodás legfőbb magjához:a filozófiához. Rajongásom alanyai oldalam nevéhez kapcsolódnak. A Femme Fatele egy olyan nő típus amilyennek alapvetően gondolom magamat( nyilván azt a fajta szintet amelyet ezen kulcsszó alatt találunk meg sem közelítem!), de nem a szó legszorosabb értelmében. Sőt, azt kell mondjam : ez minden ember szemében szubjektíve más és más kép alatt jelenik meg. Amit szeretek: kirívóság, költészet, írás, olvasás, zene, elegancia, pszichológia és művészet. Mindebből azokat részesítem előnyben ami végre megmutatja amit más nem mer; nagy erény a bátorság egy olyan világban ahol mindenki titkolja az egyértelműt. Amit kifejezetten nem szeretek: a pénz. Ez nem keverendő a sikerrel, mert ha már csak a szegényes Szókratészt nézzük, vagy a nagy költőinket: nem kellett pénz ahhoz, hogy felemelkedjenek. 

Szabadidőmben általában olvasok, írok vagy filmeket nézek. Ha tehetném akkor inkább utaznék, bál esteket tartanék és minden időmet különleges emberek társaságában tölteném. Most ezt próbálom megvalósítani az írás segítségével. 

Jó nézelődést és köszönöm, hogy itt vagy- bárki is légy :)

A képen Jan Saudek fotóművész egyik remeke látható ;)